You are hereNa végre itt a nyár!
Na végre itt a nyár!
Végre igazi softballra alkalmas időjárás volt az óbudai pályán, így minden adott volt egy kellemes vasárnapi dupla meccshez, az Astros a Kanizsát fogadta.
Az első mérkőzésen a hazaiaknál Balatoni Krisztina kezdte a dobást és a sok újonccal érező vendégek nem nagyon tudtak mit kezdeni a labdáival. Az Astros magabiztosan védekezett és támadott, így 5 inninges mérkőzésen 11-0-ra könnyedén nyert is.
A második meccs ennél jóval nagyobb izgalmakat hozott, a hazaiaknál Cserháti Eszter állt a dobókörbe, az ő labdáit már jobban szerette az Ants, ennek köszönhetően valamint az Astros megszaporodó védekezési hibáit kihasználva 2 inningen át tartották a lépést a Hangyák. (2 inning után: 2-2).
A harmadik játékrészben (többek között Papacsek Éva triplájának köszönhetően) megindult az Astros-henger: 8-2. Ám a Kanizsa esélye megmaradt, Cserháti fáradni kezdett, négy embert is lesétáltatott, de a végére összeszedte magát és strikeouttal zárta a vendégek támadását, akik 3 pontot faragtak a különbségből.
A hazaiak 2-vel növelték előnyüket (Váradi Szilvia: tripla) a negyedik inning alján, 10-5, de ezután csak az Ants támadásiból születtek pontok, a piros mezesek szépen, apránként faragták a különbséget. A hetedik inning előtt Gál Sándor vezetőedző úgy látta jónak, ha visszahozza Balatonit dobni, bár még így is hoztak egy pontot a vendégek (10-9). Kettesen, hármason futó, 2 out. Varázskör - strikeout.
Az Astros ezzel a dupla sikerrel bebiztosította a helyét a tabella élén a Kanizsa előtt, akik megérdemlik a dicséretet, küzdeni tudásból jeles.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

Hali Softball társadalom! Nagyon jó meccseket játszottunk, szinte egybegolyik a kettő, mivel az első elég rövidre sikerült. Csiga dobásaira még gyúrnunk kell, de ma végre csapatként játszottunk. Az újoncok is mintha kezdenék sejteni miről szól a softball! Sőt némelyik tudta is!!!Köszönöm a csapatomnak a mai játékot!
Popsza